
Forrás: Ujkor.hu
Az 1989-1990-es rendszerváltás egyik legjelentősebb hiányossága, hogy a közelmúlt eseményeivel való őszinte és átfogó társadalmi szembenézés elmaradt, aminek következményei a napjainkban is érezhetők. Ennek a feldolgozatlan történelmi és morális adósságnak a legvitatottabb szimbólumai közé tartozik az úgynevezett „ügynökakták”, amelyek feltárására és nyilvánossága több mint harminc éve folyamatosan jelen van a magyar politikai közbeszédben. Ahogy Kenedi János történész rámutatott a probléma gyökerére: a diktatúra nyílt erőszakszervezeteivel szemben a beépített besúgóhálózat láthatatlan volt a mindennapokban, hiszen „A pufajkásról lehetett tudni, hogy viselt pufajkát. A tégláról viszont nem lehetett látni, hogy hord téglát”.
Maguk az ügynökakták a közhiedelemmel ellentétben nem egyetlen dokumentumtípusra összpontosulnak, hanem egy gyűjtőfogalmat jelentenek, amely a kommunista diktatúra állambiztonsági szerveinek működéséhez kapcsolódó iratokat – a titkos megfigyelésekről és a beszervezett hálózati személyekről szóló dokumentumokat – foglalja magában. Ezeknek az 1944 decembere és 1990 februárja között keletkezett, ma több mint 4600 iratfolyómétert kitevő dokumentumoknak a kezelését az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, az ÁBTL végzi. Ezek az iratok és a mögöttük húzódó emberi sorsok megértéséhez a Kádár-korszak hatalmi mechanizmusát kell vizsgálni elsősorban. Míg a Rákosi-korszakban a rettegett Államvédelmi Hatóság a nyílt fizikai terror, és a tömeges politikai bebörtönzések eszközeivel éltek, az 1956-os forradalom leverését követő kádári konszolidáció során a rendszer finomított a módszerein. Az állambiztonság 1962-es átszervezésével jött létre a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége, amely kimondottan a belső elhárításért, továbbá az ellenzéki megnyilvánulások megfigyeléséért, és az elnyomásért felelt. Ez a hálózat nem önjáróan tevékenykedett, hanem a Magyar Szocialista Munkáspárt közvetlen és szigorú politikai befolyása és irányítása alatt működött. A pártvezetés még az egyes operatív ügyekbe, vagy a célszemélyekre vonatkozó döntésekbe is beavatkozott. Az állambiztonság legfőbb célja immár nem feltétlenül a fizikai megsemmisítés vagy a börtönbe zárás volt, hanem a „bomlasztás” előidézése volt, a formálódó ellenzéki és vagy egyházi csoportok szétverése, a célszemélyek manipulálása, valamint az egzisztenciális ellehetetlenítés, amelyhez egy kiterjedt, titkos ügynökhálózatot használt fel a rendszer.
A teljes igazság és a múlt megismerhetőségét súlyos tényezők nehezítették, az első hatalmas iratpusztulás az 1956-os forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban történt. Amikor a felkelt tömegek elfoglalták a gyűlölt megyei államvédelmi központokat, a zűrzavarban rengeteg akta tűnt el, semmisült meg, vagy került illetéktelen kezekbe. A legdrasztikusabb, szinte jóvátehetetlen károkat okozó iratmegsemmisítési hullám azonban a rendszerváltás hajnalán, 1989 decemberében és 1990 januárjának első felében zajlott le, ez volt az elhíresült „Duna-gate” botrány, amikor is kiderült hogy a Belügyminisztérium udvarán teherautónyi iratot darálnak, és égetnek el a legkényesebb titkos dokumentumokkal együtt. Végvári József rendőr őrnagy volt az, aki a Fekete Doboz stábjának segítségével leleplezte a titkosszolgálat akcióját. Végvári elmondása szerint csak egyetlen hét leforgása alatt mintegy 40 tonnányi titkos iratot tüntettek el, azzal a kifejezett céllal hogy soha ne tudja bebizonyítani az utókor, mit is tett valójában a szervezet és kiket fizetett a szolgálataikért.
Belépési pontnak tekinthetjük a 6-os kartont, és a hátborzongató adatlapokat is. Minden a nyilvántartással kezdődött. Ha egy személy bekerült az állambiztonság lencséjébe és hálózati személyként, azaz ügynökként regisztrálták, első lépésként kiállítottak róla egy Nyilvántartó kartont, vagyis a 6-os kartont. Ez a dokumentum önmagában még nem tartalmazott a személytől származó jelentéseket, csupán a legszárazabb tényeket rögzítette: az illető polgári nevét, a fedőnevét, az őt beszerző és foglalkoztató tiszt nevét, valamint, hogy mettől meddig tartották, és alkalmazták a rendszerben. Ami azonban igazán megdöbbentő, az a kartonokhoz csatolt részletes adatlap volt. A rendszer ugyanis nem bízott semmit sem a véletlenre, az ügynököktől végletekig menő intimszférába is behatoló környezettanulmányt és pszichológiai profilt is készítettek. Az adatlapokon rengeteg kérdés kitért továbbá a beszervezett személy szokásaira, egészségügyi állapotára, betegségeire, ivási szokásaira, de még a nemi aberrációit is kérdezték tőle. Ezek az adatlapok egyértelműen a zsarolás szimbólumává váltak, ez mutatja meg igazán, hogy a pártállam hogyan is térképezte fel a saját polgárait, hogy megtalálja a legkisebb sebezhető pontot is melyet kihasználva tovább fokozhatja érdekérvényesítő képességét. Ha a beszervezés sikeresen megtörtént, a hálózati személy élete bürokratikus értelemben két fő dossziéra osztódott. Egy „Beszervezési dossziéra”, valamint egy „Munkadossziéra”. B-dosszié (Beszervezési dosszié) tartalmazta a beszervezés történetét, az előkészítő tiszti munkákat, környezettanulmányokat és magát a beszervezési nyilatkozatot. Szintén ide kerültek az esetleges anyagi vagy informális juttatásokról szóló feljegyzések, valamint azok a terhelő adatok is, amelyekkel az illetőt zsarolták. M-dosszié (Munkadosszié) tartalmazta az ügynöki tevékenység lenyomatát, amely az operatív munka során keletkezett. Ide kerültek az ügynökök jelentései, beszámolói. Ahogy a logika diktálja, természetesen a célszemélyek/megfigyelteknek is kellett egy nyilvántartást vezetni, ezeket nevezzük „Figyelődossziéknak”. Azokról a passzív vagy aktív ellenzékiekről vezették, akik a rendszer szemében „A társadalomra veszélyesnek” számítottak, ide tartoztak például az 1956-os forradalom résztvevői is. A sors morbid fintora, hogy történeti szempontból egy ügynökdossziénak nagyon sok esetben nem is az ügynök, hanem az által megfigyelt, a dosszié lapjain megelevenedő áldozat a valódi főszereplője. Bár a Kádár-korszakot sokan a papíralapú aktákhoz kötik, a Belügyminisztérium valójában már a hetvenes években elindította az ország legnagyobb integrált informatikai rendszerét, és az úgynevezett Egységes Gépi Prioráló Rendszert. A rendszer 14 önálló, az ábécé betűivel jelölt adattárat foglalt magába. A rendszerváltás zűrzavarában, 1990 januárjában ebből a hatalmas adatbázisból mentettek át három állambiztonsági adattárat korabeli mágnesszalagokra, amelyek 2017-ig az Alkotmányvédelmi Hivatal védelme alatt, majd utána a Levéltárba kerültek.
Történészek – köztük Ungváry Krisztián – régóta óva intik az érdeklődőket, hogy ez a merev jogi kategória hatalmas szakadékot teremt a bíróság előtt kimondható tények és a tényleges történelmi valóság között, és lényegében a múlt tisztára mosására ad lehetőséget. Ha ugyanis a saját kezűleg aláírt beszervezési nyilatkozatokat vagy a kifizetési nyugtákat a rendszerváltozáskori iratmegsemmisítések során ledarálták, az egykori informátor jogilag könnyedén tisztára moshatóvá válik, hiába szolgálta ki bizonyíthatóan a diktatúra érdekeit. A valóságban a Kádár-korszak állambiztonsága egy sokkal szélesebb, formális beszervezésen túli társadalmi hálóra támaszkodott. A szigorú értelemben vett, fedőnévvel ellátott ügynökök, titkos megbízottakon túl léteztek még „hálózaton kívüli” segítők is. Ebbe a szürkezónába tartoztak a hivatalos kapcsolatok. Ők olyan személyek, akik egy például állami vállalat, vagy egyetem osztályvezetői voltak, akiknek kifejezetten munkaköri kötelezettségük volt („ex officio”) együttműködni a titkosszolgálati szervekkel. Számukra nem volt szükség fedőnévre, vagy konspirált találkozók sorozatára, mégis kulcsfontosságú, a célszemélyek egzisztenciáját befolyásoló információkkal látták el a pártállamot, és egy diktatúrában aligha tehettek valamit a kötelezettség ellen. Szintén fontos pillér az alkalmi és társadalmi kapcsolatok. Őket az állambiztonság egy-egy konkrét, elszigetelt ügyben kérdezte ki, gyakran mindenféle formális beszervezés nélkül. Erre klasszikus példa az a virágárús eset. A temetőnél csak annyit tudakoltak meg a civil ruhás nyomozók, hogy Nagy Imre kivégzésének évfordulóján, június 16-án vettek-e tőle virágot a 301-es parcellához. Ők a jog szerint soha nem voltak ügynökök, a megfigyelés gépezetének effektív működéséhez azonban hozzájárultak. A diktatúra az embereket a zsarolás eszközével tudta lojális szereplőkként sakkban tartani. Ezek a sarokba szorított emberek (az állambiztonsági nyelvben „terhelt alapon” beszervezettnek minősültek) valamilyen elkövetett köztörvényes vagy politikai vétség, esetleg korszakban kompromittálónak számító cselekedet (mint például a homoszexualitás) miatt kerültek zsákutcába. Ezzel szemben voltak akik őszinte, hazafias meggyőződésből, a szocialista rendszer iránti teljeskörű lojalitásból vagy állampolgári kötelességtudatból jelentettek a szolgálatoknak, de a legtöbb esetben a személyes előnyök megszerzése dominált.

Forrás: IGN Hungary
Az 1956-os forradalom egyik legfájdalmasabb tapasztalata a kommunista hatalom számára az volt, hogy a fiatalság egy öntörvényű, radikális „puskaporos hordó”, amelyből pillanatok alatt rendszerváltó erő formálódhat. Éppen ezért a Belügyminisztérium nem bízta a véletlenre az ifjúság kontrollját. A III./III. Csoportfőnökségén belül egy önálló osztályt, a III/III-2. osztály szakosodott kifejezetten az ifjúság körében végzett elhárításra. Ennek látókörébe tartoztak a felsőoktatási intézmények, az ifjúsági klubok, de még a peremkerületi, sokszor csak csellengő fiatalokból álló „galerik”/ „bandák” is. A feladatokat tovább is bontották, míg a III/III-2-alosztály az egyetemeket és a főiskolákat tartotta szemmel, addig a 2-b alosztály kifejezetten az „ifjúságellenes reakciós erők” felderítésével foglalkozott. Az egyetemi felvételik szigorú politikai szűrője egyenesen arányos volt az állambiztonság jelenlétével a felsőoktatás területén már a bejutás pillanatában is. A politikai rendőrség rendszeresen kért, és kapott is beszámolókat a fiatalok vizsgáival kapcsolatban, elemezve ezzel a társadalmi és politikai hátterüket. Fennmaradt dokumentumok szerint számos egyetem küldte meg a hivatalos felvételi összegzését egyenesen a III/III-2-b alosztálynak. A jelentésben aprólékosan vizsgálták a majdnem négyezer jelentkező és az ezer felvett diák társadalmi összetételét. Az állambiztonság számára aggasztó jelenség volt a fizikai munkás származású fiatalok alacsony jelenléte a felsőoktatásban. Ezzel párhuzamosan elégedetten nyugtázták hogy az egyházi középiskolákból érkező fiatalok száma csökken. A hatalom totális ellenőrzési vágyát jól mutatja, hogy állambiztonsági jelentések szerint volt olyan eset, hogy egyetemi rektoroknak küldtek meg darabszámra rendelve protekciót, és kivételezést kérő levelet bizonyos hallgatókra vonatkozóan.
Az elmúlt évtizedekben az egymást váltó kormányok politikai akarat hiányában, vagy éppen az állambiztonsági múlttal való sajátos érintettségük miatt rendre elodázták a valódi szembenézést. Ebbe az állóvízbe hozott fordulatot Magyar Péter és mozgalmának színrelépése, aki egy konkrét és szimbolikus határidőt tűzött ki: vállalásai szerint az 1956-os forradalom 70. évfordulójának előestéjére, azaz október 22-re megvalósul a teljes aktanyilvánosság. Bár az elhangzott tervek kelendőek, jól kovácsolhatók politikai tőkévé, a történettudomány képviselői – köztük Ungváry Krisztián történész – óvatosságra intenek, és rávilágítanak arra, hogy a puszta politikai kinyilatkozások nem elegendőek. A magyar állambiztonsági iratok kutatását jelenleg ugyanis jogi és intézményi akadályok tömkelege hátráltatja.
Forrásjegyzék
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL): Az ügynökakták nyilvánossága. Elérhető: https://www.abtl.hu/az-ugynokaktak-nyilvanossaga/ (Letöltés ideje: 2026. július 1.).
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL): Miről szólnak az ügynökjelentések? Szempontok az „ügynökakták” értelmezéséhez. Előadás ismertetője. Elérhető: https://www.abtl.hu/esemenyek/mirol-szolnak-az-ugynokjelentesek/ (Letöltés ideje: 2026. július 3.).
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL): Az ÁBTL hivatalos honlapja. Elérhető: https://www.abtl.hu(Letöltés ideje: 2026. július 7.).
Ungváry Krisztián: Ungváry Krisztián hivatalos YouTube-csatornája. Elérhető: https://www.youtube.com/@ungvarykrisztian880 (Letöltés ideje: 2026. július 7.).
YouTube: Magyar Péter kinyitja az ügynökaktákat. Mi lesz ebből? Ungváry Krisztián élőben Elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=QDm1-3oiXg8 (Letöltés ideje: 2026. július 8.).